2013. március 12., kedd

Nagyi négyzet, granny square

Első nagyi négyzetem




 Eljutottam oda,hogy megpróbálkozzam az első nagyi négyzetemmel. Nem is olyan nehéz,mint gondoltam.
A képen láthatónál csak a rövidpálcát és a hamispálcát alkalmaztam, utóbbit a színváltásoknál.,illetve kezdésnél azért,hogy körbezáruljon a kezdő láncszemsorom.Azóta már csináltam még 1 kör sárgát a szélére.

Itt a mintája:
5 láncszemmel kezdtem,majd hamispálcával "összeöltöttem".
3 lsz, 2 rövidpálca a gyűrűbe,majd
(2 lsz ,3 rp a gyűrűbe) 3x
2 lsz és 1 hamispálca ,hogy összekapcsoljuk az elejével.

itt lehet tetszés szerint színt váltani,majd (a következő láncszemívhez érünk)
 3 láncszem,2 rövidpálca, 2 láncszem,3 rp ebbe a sarokba, és
 a következő 3 sarokba pedig:
2 lsz, 3 rp, 2 lsz, 3 rp
aztán 2 lsz és 1 hp-val kapcsoljuk az elejét és a végét.

ezzel a második négyzetünk is elkészült, tetszőlegesen folytathatjuk is, de mivel már nagyobb négyzetek lesznek,így arra figyeljünk,hogy a négyzetoldalaknál is szükség lesz 2 lsz,3 rp beszúrására a láncszemíveknél.

Ahogyan csináljuk,teljesen egyértelműen látszik,ne ijesszen meg a leírás.

A színváltást nagyon egyszerűen oldottam meg, annyit tettem,hogy amikor hp-val összekapcsoltam a sort,akkor a horogra akasztottam a fonalat,egy keveset hagytam "lógni",és nem csomóztam össze,viszont a 3 lsz ezzel kezdődik,azaz a 3 lsz-szel máris odafogjuk az új fonalat a helyére.
ez megint csak egyszerűbb a gyakorlatban,mint ahogy én itt leírom.

A fotó nem a legszerencsésebb,mert ez valóban egy négyzet alak,bár nem adja vissza a kép.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése